BEMUTATKOZÁS

Balázs Dániel vagyok, pszichológus, coach, tréner.

Hiszek abban, hogy alapvetően mindenki jó, képes az állandó fejlődésre, önmegvalósításra és önmeghaladásra. Munkám során ebben támogatok egyéneket, csoportokat és szervezeteket. Kiskorom óta érdekel az ember. 10 éven keresztül dolgoztam gyerek és felnőtt csoportokkal, egészségesekkel és betegekkel egyaránt. Dolgoztam vállalati környezetben, vezetőkkel és munkavállalókkal, de magánszemélyekkel is. Pszichológus végzettségem van, ami mellett tréner, coach és egyéb minősítéseket szereztem az évek során. Ahhoz, hogy hiteles legyek, kiemelten fontosnak tartom, hogy ne csak mások, de a saját fejlődésemmel, önismeretemmel is állandóan foglalkozzak.

Bővebben

Azt, hogy hogyan szeretek dolgozni, egy rövid történeten keresztül tudom szemléletesebben bemutatni:

Az elefántborjakat születésük után egy karóhoz kötik, hogy megakadályozzák őket a szökésben. Amíg kicsik, próbálkoznak, hogy elszakítsák a kötelet, de rendre kudarcot vallanak, így idővel feladják. Mire megnőnek, megszokják, hogy felesleges erőlködni, úgysem tudnak elszabadulni. Így, bár egy egyszerű mozdulattal kitörhetnének a béklyóból, a „belső kis elefántjuk” megakadályozza őket. Azért dolgozom, hogy ez a belső elefánt ráébredjen, hogy valójában nem is olyan kicsi. A fejlődést csak ideig-óráig segítené, ha én magam távolítanám el a kötelet. Mind az egyéni segítő folyamatokban, mind a szervezetfejlesztésben azt tűztem ki célul, hogy együtt megtaláljuk magunkban a „nagy elefántot”, aki képes önállóan, felelősségteljesen és tudatosan működni.

A legfontosabb számomra mindig az, hogy legyen eredménye és értelme annak, amit csinálok. Ehhez sok változó mellett van pár állandó tényező a munkám során:

  • Jelen vagyok. Soha nem rutinból dolgozom, végig teljes valómban kísérem az embereket és a folyamatokat.
  • Szeretem a munkámat. Engem tényleg érdekel az ember és tényleg fontos számomra, hogy hatással legyek és segítsek másokat, hogy hatással tudjanak lenni.
  • Nem hiszek a dogmatikus módszertanokban. Igyekszem minél több irányt megismerni, hogy mindig ahhoz tudjak nyúlni, ami a leginkább hasznos a pillanatban. A módszer önmagában még nem segített senkin.

CÉGEKNEK

Szervezetfejlesztés, tanácsadás és tréningek során az embert, a csoportdinamikát és a kultúrát helyezem előtérbe a folyamatokkal, és a struktúrával szemben, bár az utóbbiakat is megkerülhetetlennek tartom ahhoz, hogy valódi változás történhessen. Hiszek abban, hogy nincs reménytelen helyzet és, hogy a munka nem csak elviselhető lehet, de értelmes és élvezetes is.

A munkám során előnyben részesítem a(z)

  • egyéni megoldásokat a dobozos megoldásokkal szemben
  • együttműködést és a közös munkát a szakértői szemlélettel szemben
  • megoldáskeresést a problémafókusszal szemben
  • gyakorlatot az elmélettel szemben
  • önreflexiót, felelősségvállalást és tudatosítást a hibakultúrával és struccpolitikával szemben
  • embert minden mással szemben

Úgy gondolom, hogy a hasonlóságok ellenére minden rendszer, szervezet és helyzet más. Éppen ezért nincsenek mindenkire pontosan illeszthető sablonjaim. Minden folyamatot az adott igényekhez igazodva, úgy alakítok ki, hogy az a lehető legnagyobb értéket teremtse.

Amikkel foglalkozom:

Munkatársak fejlesztése

A munkavállalók egy szervezet mozgatórugói. Ha elégedetlenek, álandóan stresszelnek, boldogtalanok, akkor a feladataikat sem tudják ugyanolyan odaadással végezni, mint amikor jól érzik magukat, ez pedig az eredményeken is meglátszik. Én azért teszek, hogy a munkavállalók a lehető legjobban ki tudjanak teljesedni, ezzel is hozzájárulva a szervezet gyarapodásához.

Mi tartozik ide?
Készségfejlesztő tréningek; Módszertani tréningek; Coaching; Teamcoaching; Workshopok; Karriertervezés

Vezetők fejlesztése

Ahhoz, hogy egy változás valóban beható legyen, azokra van szükség, akik a legnagyobb hatással vannak a szervezetre: a vezetőkre. Ők azok, akik erős befolyással lehetnek nem csak a saját, de mások jóllétére is. Egy jó vezető rengeteget tehet a szervezet egészének gyarapodásáért és sikereiért, legyen szó a munkavállalók jóllétéről és elégedettségéről vagy a szervezet szakmai és üzleti eredményeiről. Azért vagyok, hogy ebben a nagy felelősséggel járó szerepben támogassam a vezetőket elakadásaikban és még inkább növekedésükben.

Mi tartozik ide?
Vezetői coaching; Utánpótlásfejlesztés; Csoportos coaching; Workshopok; Vezetői tréningek; Módszertani fejlesztés

Szervezetfejlesztés

Gyakran egy változáshoz nem elég megállni az egyén és csoportok szintjén, hanem érdemes a rendszer egészével foglalkozni. Ilyenkor szoktam javasolni szervezetfejlesztést, tanácsadást. Én elsősorban a kultúrával foglalkozom, azaz a szervezet társas, emberi oldalával. Ez nem azt jelenti, hogy ne tartanám szem előtt a strukturális, stratégiai és folyamatoldali tényezőket, de erősen hiszek abban, amit Peter Drucker úgy fogalmazott, hogy „a kultúra megeszi reggelire a stratégiát”.

Mi tartozik ide?
Szervezeti diagnózis; Kultúrafejlesztés; Tanácsadás

MAGÁNSZEMÉLYEKNEK

Gnothi seauton – azaz ismerd meg önmagad. Ez áll a delphoi jósda falán, ebben hiszek, eszerint dolgozom én is, és ehhez igyekszem hozzásegíteni azokat, akikkel találkozom a munkám során. Hiszem, hogy önmagunk megismerése mindennek a kulcsa és a leghatékonyabb eszköz ahhoz, hogy képesek legyünk saját életünk aktív alakítóivá válni.

Pszichológiai tanácsadás és coaching során mindig az a lefontosabb számomra, hogy valódi és fenntartható értéket teremtsünk. Munkámat leginkább a személyközpontú megközelítés jellemzi. Nagy hatással volt rám a gestalt, a tranzakcióanalízis és a megoldásközpontú módszertanok, de előszeretettel használok dramatikus technikákat is.

Azt gondolom, hogy akkor végzem jól a munkámat, ha egyre kevésbé van rám szükség, klienseim egyre inkább saját életük bajnokaivá válnak, egyre jobban és többnek érezik magukat.

Pszichológiai tanácsadás és coaching

Bár a név üzenheti azt, hogy előszeretettel osztogatok tanácsokat – ez nincs így. Pszichológiai tanácsadás alatt azt a közös munkát, segítő beszélgetést értem, melynek során elakadásokkal, nehézségekkel, önismereti kérdésekkel foglalkozunk annak érdekében, hogy akikkel találkozom, képesek legyenek „jól” és teljes valójukban önmaguk lenni. Nincsen sajnos varázspálcám, nem tudok minden problémát egy csettintésre megoldani, de aktívan dolgozom rajta, hogy akikkel találkozom, egyre inkább képesek legyenek hatással lenni a saját életükre és, hogy a közös munka valóban meghozza gyümölcsét.

Ha különbséget kéne tennem coaching és pszichológiai tanácsadás között, akkor a pszichológiai tanácsadás többet foglalkozika „miért?” kérdésével, gyakran tekint vissza a múltba. Coaching során fontosabb kérdés a „hogyan?”, azaz a jelen és a jövő. Míg a múlt inkább az okokat, gyökereket igyekszik feltárni, hogy miért működünk úgy, ahogy működünk, addig a jelen és a jövő arra fókuszál, hogy hogyan működünk „itt és most”, hogyan szeretnénk működni és hogyan tudnánk ezt elérni. Nem véletlenül vagy helytakarékosságból szedtem ezt a két pontot egybe. Úgy gondolom, hogy a két megközelítés ugyanolyan fontos. Szeretem az embert egészében látni, a múltjával, jelenével, környezetével és elképzeléseivel együtt.

Elsősorban (de nem kizárólag) olyan emberek problémáival foglalkozom,
akik a következő nehézségek valamelyikével küzdenek:

  • Társas, kapcsolati, párkapcsolati nehézségek
  • Életvezetési nehézségek
  • Önismeret, önértékelés
  • Munkahelyi problémák, konfliktusok
  • Szorongás, stressz
  • Krízishelyzetek

Online pszichológiai tanácsadás és coaching

Van, hogy különböző okokból nem megvalósítható a személyes találkozás. Legyen ennek a földrajzi távolság az oka vagy a jelenlegi járványügyi vészhelyzet, a megváltozott körülmények között is van lehetőség pszichológiai tanácsadásra, konzultációra. Bár hiszek a személyesség erejében, a segítő kapcsolat a legtöbb probléma esetén hasonlóan hatékony tud lenni az online térben.

Önismereti csoport

A csoportélmény rengeteget tud adni. Az egyéni folyamatokhoz képest számos új dinamika jelenik meg, amelyek gyakran a való élet helyzeteinek lemodellezései. A csoport rengeteget segít abban, hogy az egyén arra kapjon azonnali visszajelzést, abban tudjon fejlődni, ahogy valóban működik az adott pillanatban.

Fontos megemlíteni azt is, amivel nem foglalkozom:

Az 1997. évi CLIV. törvény (egészségügyi törvény) értelmében pszichoterápiát és klinikai szakpszichológiai tevékenységet kizárólag arra jogosult szakember végezhet. Az általam végzett tevékenység nem pszichoterápia. Célja nem mentális betegségek kezelése vagy diagnózis alkotása. Amennyiben a munkám során egy kliensem igényei túlmutatnak a jogosultságaimon, azonnal elirányítom egy arra jogosult szakemberhez.

A Magyar Pszichológiai Társaság Etikai Kódexének elveit szem előtt tartva dolgozom. Bővebben:

BLOG

Szabadon a négy fal között

A mostani járványügyi helyzet rengeteg dilemmát dob a lábunk elé, amikkel bőven van dolgunk. Úgy gondolom, hogy a nyilvánvaló mögött ott húzódik egy mélyebb szorongás, ami egyben lehetőség is. Ezen gondolkoztam kicsit.                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                   Ingrid Sjöstrand: Néha csontvázról álmodok   Néha csontvázról álmodok, csak elindul felém, jön közelebb, egyre közelebb. Nem bírom tovább, visítok és felébredek.  - Csak álom volt - mondja anya. Mintha sokat segítene, hogy a szörnyűség itt belül van és nem ott kívül.   Az elmúlt napokban elég gyakran jön szembe velem ez a gondolat. Sok „szoronganivalónk” van „ott kívül” is és meglehetősen nehéz és nyomasztó azzal szembenézni, hogy azért az igazán nagy munkánk „itt belül” van. Legalábbis jó lenne, ha az „itt belüllel” is foglalkoznánk, hiszen most, a négy fal közé ragadva, a kis térben sokkal könnyebben botlunk az előszobában önmagunkba, mint a szokásos napi sürgésben. Szerintem  ehhez kapcsolódik a legérdekesebb paradoxon ebben a helyzetben: Gyakran hallom, hogy „be vagyok zárva”, „korlátozottak a lehetőségeim”, „meg van kötve a kezem” vagy „nem tudok találkozni a barátaimmal, családommal” – azaz sokan megéljük (és ez alól én sem vagyok kivétel), hogy keretek közé lettünk szorítva. Mégis azt gondolom, hogy pont az ellenkezője, - a hirtelen nyakunkba szakadt szabadság az, amivel nem tudunk mit kezdeni. Hogy magunkra maradtunk a kőkemény bizonytalansággal. Eltűnt az eddigi jól bevált rutin és struktúra, és senki nem kopogtat az ajtón, hogy megalkossa nekünk a következőt. Kipukkadt a lufi, és vállalnunk kell a felelősséget, mert nem látja senki, hogy mi lesz holnap, egy hét múlva vagy akár hosszabb távon. A tranzakcióanalitikusok azt mondják, hogy „a struktúraéhség kielégítetlensége, a kínzó ürességérzés csaknem olyan veszedelmes, mint az alultápláltság vagy a malária, az ember pusztán unaloműzésből életveszélyes bonyodalmakba sodorhatja magát” (Járó, 2011). A korlátokat szidjuk, de azzal van a legnagyobb bajunk, hogy nem találjuk őket a megszokott helyükön. Ezt élem meg én is. Pörgetem a Facebook-ot, statisztikákat nézek, szorongok, hogy mi lesz - én elsősorban gazdaságilag, de ki-ki helyettesítse be a saját aktuális kedvenc szorongását. Valahogy nehezen akaródzik bármi konkrét lépést tenni, például megírni ezt a cikket vagy magammal foglalkozni, mert az talán szembesítene a rideg valósággal, hogy ez a folyamat épp annyira játszódik belül, mint kívül. A mostani szorongás nagyrészt egzisztenciális és ez négy alapvető konfliktust hordoz magában, amik mindig ott vannak mindenkivel, de most páros lábbal rúgják be az ajtót. „Végső aggodalmaknak” is hívja őket a szakirodalom (Yalom, 2019). A halál, a szabadság, az elszigeteltség és a jelentésnélküliség. Mindegyikkel találkozhatunk most közelebbről is, ebben az új élethelyzetben.  Kettő – a halál és az elszigeteltség – itt-ott megjelennek különböző cikkekben. Éppen ezért most inkább a másik kettővel foglalkozom. A jelentésnélküliség (vagy hívhatjuk az élet értelmének is, hogy ne dőljünk mindjárt a kardunkba), azzal foglalkozik, hogy kik vagyunk és miért vagyunk. Most több időnk van foglalkozni ezekkel a kérdésekkel. Ha eltűnik a jól ismert struktúra és nem vigyázunk, könnyen azon kaphatjuk magunkat, hogy önmagunkon gondolkozunk. Ezt vagy megpróbáljuk felfüggeszteni azzal, hogy kétségbeesetten keresünk valami kapaszkodót, vagy beleengedjük magunkat és szánunk egy kis időt arra, hogy számot vessünk azzal, hogy éppen hol vagyunk, és merre tartunk. Aki felkészült, az csomagoljon, mert a fizikai tér kicsi, mégis nagy utazásra készülhet. Aki pedig nem áll készen, az a legkülönbözőbb taktikákat választhatja a menüről, hogy hogyan ne találkozzon önmagával, de ezekről egy következő cikkben fogok majd írni. A mostani egy olyan helyzet, ahol minden lehetőségünk adott arra, hogy ténylegesen meghatározzuk, hogy miért érdemes élnünk, és mik az értékeink, amik mentén működünk. Aki megtalálja, hogy miért érdemes élnie, annak az ilyen vagy ennél sokkal súlyosabb helyzetekben is ott a mankó és ott az értelem (ld. Frankl, 1988). Ezek olyan kérdések, amiket még akkor is jó tudatosítani olykor, ha úgy gondoljuk, hogy jól megdolgozott és fejlett önismeretünk van. Ha tudjuk, hogy miből dolgozunk (értékek) és tudjuk, hogy merre tartunk (értelem), akkor mindenünk adott, hogy felelősséget tudjunk vállalni egy teljesebb, autonóm és végeredményben talán boldogabb életért. A másik konfliktus ebből következik: a szabadság, amit elkezdtem már korábban kibontani. Annak a felismerése, hogy teljes mértékben felelősek vagyunk a világért, amit teremtünk.Tudatában lenni a felelősségnek nem más, mint tudatosan megalkotni saját magunkat, saját sorsunkat, életkörülményeinket, érzéseinket, és ha arról van szó, saját szenvedésünket (Yalom, 2019).Sokan gazdaságilag nagyon nehéz helyzetbe kerülnek most. Akik szembe tudnak nézni a szabadsággal, azok valószínűleg megugorják a lécet és előttük van a lehetőség, hogy erősebben álljanak talpra, mint azelőtt. Ez alatt azt értem, hogy bele lehet dőlni arccal a nyomorúságba, hogy mennyire elbánt velünk a sors, a karantén vagy bármi, de úgy is dönthetünk, hogy most, hogy összedőltek a jól ismert struktúrák, felelősséget vállalunk és elkezdjük aktívan alakítani a sajátunkat. Ehhez belső kontrollra van szükség, vagyis, hogy az egyén elfogadja személyes felelősségét viselkedéséért, életéért. Szemben a külső kontrollal, ahol úgy érezheti, hogy ami vele történik, nem függ tőle és így az események az ő hatásán kívül esnek. Csak főszereplője, de nem rendezője saját életének. Kutatások azt mutatják, hogy a külső kontrollosok hajlamosabbak mindenféle pszichés megbetegedésre, például depresszióra (Smith, Mackie, 2004). Ha ez beépül és általánossá válik, az kiváló út a tanult tehetetlenséghez. Ez azt jelenti, hogy annyi negatív élmény ér minket, amit úgy ítélünk meg, hogy nincs a befolyásunk alatt, hogy már azt sem kerüljük el, amit el tudnánk kerülni. Ezt nagyon leegyszerűsítve az oldhatja meg, ha sikerül felismernünk, hogy sokkal nagyobb szabadságunk van, mint ahogy azt gondolnánk. Ez tehát az egyik tanulság: a külső kontroll gyakran egyszerűbb és energiatakarékosabb, de igazi problémákat, mint a mostani, nehéz így megoldani. Ez nem azt jelenti, hogy a világtól teljesen függetlenedni kell és senki se alkalmazkodjon, mert az ismét egy másik véglet, amit hívhatnánk akár antiszociálisnak is. Fritz Perls ezt az egyensúlyt úgy fogalmazta meg, hogy „jól integrált, összeszedett embernek azt nevezzük, aki képes gondoskodó kapcsolatban állni környezetével úgy, hogy az nem szippantja fel őt, de ő sem vonul vissza belőle teljesen. Megáll a maga lábán, mert megérti a kapcsolatot önmaga és a társadalom között, ahogyan a jelek szerint a testrészek is ösztönösen értik kapcsolatukat a testtel, mint egésszel. A jól integrált ember felismeri a kapcsolati határt saját maga és a társadalom között, megadja a császárnak, ami a császáré, és megtartja saját magának, ami neki jár.” (2004). Felmerülhet a kérdés, hogy mi lehet akkor a megoldás - ami egyből rámutat, hogy mennyire szeretjük a korlátainkat és mekkora szükségünk van arra, hogy valaki megmondja, hogy mit tegyünk, struktúrát adjon a bizonytalanságunknak. Az én szubjektív véleményem az, hogy legyünk egy kicsit magunkkal, és ami jön, azt engedjük, hadd jöjjön. Figyeljünk az összes érzékszervünkkel önmagunkra. Bármivel találkozunk az úton, azt egyszerűen fogadjuk el úgy, ahogy van, ítélkezésmentesen. Ezeket majd utólag jól kielemezheti mindenki magának, ha még van rá igénye, de először tapasztaljuk meg a belső világunkat, mert ritkán van ilyen jó lehetőség arra, hogy megismerkedjünk vele. Egy kis gyakorlás után jó eséllyel megláthatjuk, hogy a szörnyűség, ami itt belül van, nem is annyira szörnyű. Vagy, hogy a szörnyűség mellett rengeteg csodát és szépséget is rejt. Ha ez megvan, egyből könnyebben járható az a belső út, amin rátalálhatunk életünk értelmére és a szabadságra. És mi több pozitívumot lehetne találni egy világjárvány közepén ennél?    2020.03.28.   Felhasznált irodalom:   Frankl, V. E. (1988). ... Mégis mondj Igent az Életre: egy pszichológus megéli a koncentrációs tábort. Budapest: Pszichoteam. Járó, K. (Ed.). (2011). A játszmák világa: felfedezések a tranzakcióanalízis tájain. Budapest: Háttér Kiadó. Perls, F. (2004). A Gestalt-terápia alapvetése; Terápia testközelből. Budapest: Ursus Libris. Smith, E. R., & Mackie, D. M. (2004). Szociálpszichológia. Budapest: Osiris. Yalom, I. D. (2019). Egzisztenciális pszichoterápia. Budapest: Park Könyvkiadó.

Tovább olvasom